2012. június 18., hétfő

És itt vagyok, jól vagyok, boldog vagyok :D

Elképesztően telt a hétvége, egy csomó szép helyen jártam. De kezdjük a legelejéről. Tehát péntek este még szerencsére találtam a Deichmannban egy kis cipőt, így ezt is elintéztem. :D
Szombaton reggel fél9 körül várt a busz. Első megállónk a gyönyörű Segesvár volt. ( hozzá kell tennem, ez a hely a szívem csücske, itt jártam suliba 4 éven át )
            
csodás óratorony :)
Hát aki teheti látogasson el ide!  Itt a szerkóm is látszik: rajtam van a mostani kedvenc felsőm, egyik kedvenc nacim, éés az új cipőm, amit úgy eljártam. :))
Második megállónk a Segesvártól kb. 10 km-re található Fehéregyháza volt. Erről csak annyit, hogy Petőfi itt veszthette életét a 48as háborúban, ennek pedig méltó emléket állítottak .
A kastély belső udvara
 Dracula?!? Mond ez nektek valamit? persze, a Törcsvári kastélyt mindenképpen ( magyarul Brán kastély), mivel átjárja a Dracula legendája. Nahát ez egy csodaszép hely, különleges, félelmetes, egyedi épitésű kastély. Ajánlom megtekinteni.
Sajnos ilyen messzi kép nem készült, így be kell érnetek egy netről szedettel :D
  Mivel nekünk is van egy gyönyörű fellegvárunk, ezt sem hagyhattuk volna ki! Imádtam Rozsnyót is!
 A napot Kézdivásárhelyen zártuk. Ott is "aludtunk", de elötte esti városnézésen jártunk és EB-t néztünk egy kis teraszon.
 Második nap első megállója Zabola volt( a gyönyörű Basa- kúriával).
 Aztán Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluja következett: Csomakőrös

 úgy szeretem Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont" - hangzik a híres paradoxona Mikesnek. Hát ellátogattunk Zágonba is. megnéztük a két tölgyet 

 Ilyen hőségben a Szent Anna- tó sem maradhatott ki.

 Végül pedig a dárga Benedek Elek apó házát látogattuk meg Kisbaconban. 
 Hát mit is mondhatnék még ez után? Annyi sok szép hely van itt Erdélyben, sok kiemelkedő személyiség szülőhelye. Ha erre jártok, mindenképpen látogassátok meg mindegyiket! :) Nekem nagyon tettszett, és biztos nem utoljára voltam ott.  Örülök, hogy megmutathattam nektek mindezt, és remélem kedvet kaptok egy kis kirándulásra, úgy is kezdődik a nyár, utazgatások, s ha eddig még nem tudtátok merre menjetek elő a térképeket, egy körutat mindenképpen megér.:)
  Na és egy utolsó képet a második napi szerelésemről: 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése